„Szépen járt a labda, voltak jó egyéni megmozdulások, mindenki hozzá tudott tenni a mai sikerhez!”
Nagykőrösi Sólymok KE - Vásárhelyi Kosársuli 87 - 36 (24-8, 15-6, 21-16, 27-6)
Sólymok: Kakulya Réka 25/12, Burján Bianka 13, Jeszenszky Szabina 11/3, Smith Daisy 10, Mészáros Bianka 8, Király Adrienn 7, Kálló Dóra 7, Kovács Orsolya 6
A meccs beszámolóját ezúttal a JNKSZ megyei szövetség honlapjáról „emeltük” le:
„Szerdán este Nagykőrösre látogatott a Vásárhelyi Kosársuli csapata a vármegyei bajnokság következő fordulójában. A két együttes „odavágó” mérkőzésén a listavezető nagykőrösi lányok diadalmaskodtak, most is esélyesként léptek parkettre, ráadásul önbizalmukat növelhette az a tény, hogy pár napja, a nagy rivális SZEK-W csapatát tudták szoros meccsen felülmúlni. Feldobást követően bekezdtek a hazaiak, tavaly még az NB.I./B-ben pattogtató Burján Bianka pontos találataival már a mérkőzés elején a kezébe vették az irányítást Bányai Viktor lányai. A pontszerzésben felzárkózott mellé Kakulya Réka is, így már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert. A második negyedben tovább nyílt az olló, a Burján-Kakulya páros tovább termelte a pontokat. A vendégek, bár technikai képzettségben szerényebb képességekkel bírtak, ellenben rendkívül szimpatikus csapat benyomását keltve - nem ismerve vesztett labdát – küzdöttek, hajtottak, ha kellett, csúsztak-másztak a labdáért a pályán.
Fordulást követően kicsit „bent ragadtak az öltözőben” a fehér mezes vendéglátók, a vásárhelyi Lázár Krisztina pontjaival igyekeztek tartani a lépést ellenfelükkel. Ellen oldalon e játékrészben Kovács Orsolya pontos találataira volt szükség, hogy előnyüket megtartva, ill. növelve fordulhassanak az utolsó negyedre. A végére azonban a nagyot küzdő vendégek elkészültek erejükkel, összesen hat pontot tudtak felrakni a táblára, míg a nagykőrösi játék huszonhét pontot eredményezett, így a papírformának megfelelően megtartotta veretlenségét a Nagykőrös.”
Bányai Viktor edző: Gratulálok a Csapatnak a győzelemhez! Szépen járt a labda, voltak jó egyéni megmozdulások, mindenki hozzá tudott tenni a mai sikerhez! Kihagytunk néhány egyszerű, közeli dobást, adtunk még el labdákat, de a játékunk kezd összecsiszolódni, és egyre többször látok mosolyt játék közben az arcokon! Elfoglaltságaink miatt el kell halasztanunk a karcagi mérkőzésünket, áprilisban viszont már a bajnoki cím is eldőlhet, készülünk! Köszönjük a vásárhelyi lányoknak a jó mérkőzést, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!