Megtört a jég! Nagyszerű csapatmunka hozta meg a győzelmet!
Nagykőrösi Sólymok KE – Óbudai Kaszások 87 -70 (21-23, 20-16, 17-10, 29-21)
Sólymok: Lakosa Ákos 16/12, Kocsis Attila 13, Kovács Soma 7/3, Fehér Péter 6, Timkó Norbert 6; Csere: Váits Olivér 14, Horváth Márton 10, Molnár Bence 6, Filep Áron 3/3, Kovács Barnabás 2, Tóth Bence 2, Kónya Levente; Vezetőedző: Puszta Dávid
Kaszások: Tichov 15/9, Boros 14/6, Armaghani 8, Ormai 5, Farkas S. 3/3; Csere: Rosemond 12/3, Bartos 9, Lánczos 4, Bodnár, Lőrincze, Szabados, Kolozsvári; Vezetőedző: Takács Máté
Három fordulóval az alapszakasz vége előtt, a 11. helyen álló Óbudai Kaszásokat fogadtuk a Kossuthban, vasárnap délután. Az eddig 7 győzelmet magáénak tudó fővárosiak két idegenbeli sikerrel dicsekedhetnek, Veszprémben és Fóton diadalmaskodtak, hazai pályán ötször győztek, ebből legkiemelkedőbb, hogy a Jászberényt is elkapták. A több rutinos játékost, valamint nagyon tehetséges fiatalokat is felsorakoztató óbudaiak a bajnoki hajrára tovább erősítettek, visszatért hozzájuk egykori légiósuk, Steve Rosemond, aki magyarországi pályafutása során immár másodszor lett a Kaszások játékosa, legutóbb pedig 2022. májusában, a Salgótarján csapatával járt a Kossuthban.
A sárga-feketék otthonában igen fájó (12 pontos) vereséget szenvedtünk novemberben, de a párharc előző idénybeli két meccse is ellenfelünk sikerével zárult, így akadt törlesztenivalónk is bőven, és fontos cél volt az is, hogy megtörjük végre a rossz sorozatunkat, és két hónap után újra megérezhessük a győzelem ízét...
Timkó Norbi kosarának örvendhetett először a kissé szűkebb létszámú, ám nagyon lelkes közönség, majd rögtön fel is szisszent a lelátó, hiszen ellenfelünk hárompontossal válaszolt. A következő támadásnál azonban Lakosa Ákos is triplával köszönt be, ám a Kaszások is hárompontossal folytatták. Fehér Peti betörése kettő pontot hozott, de ezután eladott labdák és faultok kerültek a jegyzőkönyvbe, míg a másik oldalon pontok. (7-9) Ekkor Ákos lódította meg csapatunk szekerét, két távolija is a gyűrűben landolt, (13-9) majd egy Norbi által kiosztott sapka kapott nagy tapsot. Váits Olivér egy büntetőt értékesített, ám Tichov révén pillanatok alatt egalizáltak a vendégek. (14-14) Kovács Somát váltotta testvére, és Barnabás jól is szállt be, Olivér passzát váltotta pontokra szorongatott helyzetből. Olivér harcolt ki és értékesített két büntetőt, de korábbi játékosunk, Bartos Bálint pontjaival újra egyenlített az Óbuda. (18-18) Horváth Marci is pontokkal érkezett a padról, előbb egy büntetőt tett a helyére, majd egy támadólepattanót pakolt vissza, de a negyed zárásaként bezúgott egy vendég hármas, így Kaszások előnnyel ért véget az első tíz perc. (21-23)
A második etap igen rosszul indult számunkra, Rosemond szerzett zsinórban 8 pontot, amíg részünkről csak Olivér iratkozott fel egy duplával a táblára. (23-30) Nem engedtük elhúzni azonban ellenfelünket, gyorsan stabilizálódott védekezésünk, elöl pedig Kocsis Attila egyik büntetőjét pakolta helyre, Soma palánk alól tette fel védőkkel a nyakán is, Ákos pedig elsüllyesztett egy triplát. (29-32) Attila szedte jól a lepattanókat mindkét oldalon, majd egy jó betörés után 2+1-es befejezéssel egyenlített is. (32-32) A vendégek időkérése után két triplával folytatódott a meccs, előbb Soma vágta be messziről, így már, a 9-0-s futással, újra vezettünk, de csak pillanatokig, mert egy hármassal egyenlített ellenfelünk. (35-35) A nagyon agilis Kocsis Attila küzdötte be jól magát, majd a labdát, Molnár Bence egy támadó lepattanót varázsolt vissza a gyűrűbe, Ákos pedig labdaszerzést követően szerzett kosarat, míg Norbi egy újabb blokkot osztott ki. (41-35) A negyed vége azonban ismét ellenfelünké volt, kettőre csökkentették a különbséget a szünetre. (41-39)
A szoros első félidőben is akadt több remek megoldás, de a harmadik negyed elején nagyon elkaptuk a fonalat. Hatékony védekezés mellett, sikerült jól kézbe venni a meccset, és 10-0-s etappal már egy jelentősebb előnyre is szert tettünk. Attila bújt ki jól védője szorításából és értékesítette helyzetét a második félidő nyitányaként, viszont a következő támadásaink elakadtak, ám védekezésünk rendben volt, így szűk két percig nem szaporodtak a pontok egyik oldalon sem. Soma törte meg a rövid gólcsendet, de Olivér nagyszerű asszisztja is említést érdemel. Attila szemfüles labdaszerzés, ügyes befejezés kombója eredményezett két pontot, majd Tóth Bence labdaszerzését és óriási passzát követően Olivér zárta kosárral az újabb ragyogó támadást. Szerepcsere, ezúttal Olivér jeleskedett előkészítésben, és ezt Tóth Bence váltotta pontokra, ismét gyönyörű támadásnak tapsolhatott a közönség. (51-39) Kicsit mintha túlpörögtünk volna, néhány támadást elkapkodtunk, közelebb zárkóztak a vendégek. (51-45) Nagyon nem zökkentünk ki azért a ritmusból, és előbb egy újabb látványos akcióból növeltük a különbséget, - Ákos helyzetfelismerése után Norbi helyezett a gyűrűbe – majd Filep Áron iratkozott fel pontszerzőnek, ő egy triplát suhintott. (56-45) Vendégpontok után újfent mi jövünk, Norbié a befejező, Ároné az előkészítő szerep, és a dudaszó 58-49-es állásnál érkezik.
A záró felvonást is remekül kezdjük! Nagy küzdelem zajlik, de a játékot mi irányítjuk. Norbi hozza helyzetbe Ákost, aki él is a remek lehetőséggel, majd büntetőkkel növelhetnénk az előnyt, de ebben a műfajban hetek óta igen gyatrán teljesítünk, most is. Mezőnyből jobban megy, Molnár Bence villan kétszer is egymás után, előbb maga alakítja ki a helyzetet is, másodszor pedig Horváth Marcitól kap egy „ej-ha” gólpasszt. Marci következő asszisztja sem kutya, ezt Attila köszöni meg és teszi helyére. (66-51) Marci nagyon él a palánk alatt, és a gólpasszok után a pontjai számát is gyarapítja, zsinórban héttel. Előbb büntetőket harcol ki és be is vágja mindkettőt, majd védővel „a hátán” fordul be, ez faulttal együtt 2+1-es befejezést jelent. De még nincs vége, Marci újabb nagy ovációt kiváltó kosarát Olivér asszisztja előzi meg. Olivér nem csak a gólpasszokat tekintve nagyon aktív, övé az újabb találat betörésből, majd a büntetővonalról céloz hibátlanul, ezzel újabb 3 pont kerül a neve mellé. (78-59) Peti sprintel végig a pályán és teszi fel ballal, zeng a „Húsz! Húsz!” a tribünről, ami már igazából 21, és az pedig nyerő szám... (80-59) Innen már nem lehet baj, és nincs is, bár apróbb kihagyásainkat azonnal bünteti ellenfelünk és közelebb zárkóznak. Attila egy büntetőt, Tóth Bence kettőt értékesít, a mindent egy lapra feltéve letámadó Kaszások azonban sorozatban veszik be a gyűrűnket mezőnyből, jócskán apasztva ezzel a különbséget. (83-70) Sikerül azonban az utolsó percre fordulva megfékezni a feltámadást, és büntetőkkel (Peti 2, Olivér 2) állítjuk be a végeredményt.
A győzelem egyértelműen a kiváló csapatmunka eredménye, amit alátámaszt a pontok eloszlása is, és hogy minden pályára lépő játékosunk betalált az ellenfél gyűrűjébe. Mindenki hozzátett tehát valami fontosat a sikerhez, szép volt fiúk!
A statisztikát tekintve a "meccs embere" cím, a legjobb (23) VAL mutatót elérő Váits Olivéré, (14 szerzett pont 5 gólpassz, 4 lepattanó, 1 szerzett labda, 23 percnyi játékidővel) a legtöbb szerzett pont Ákos neve mellé került. (16/12) Négyen értek el kétszámjegyű pontot, Soma szedte a legtöbb lepattanót, (9) Norbi ismét kiosztott két blokkot, de még egyszer hangsúlyozandó, ezek számok, mutatók, a győzelemhez azonban mindenki teljesítménye kellett.
Két idegenbeli meccs következik, elsőként a listavezető NKA Pécs otthonába látogatunk, majd a fővárosban a TF-BP vendégeként zárjuk az alapszakaszt. A cél, hogy ezen a két meccsen sikerüljön felkészülni a sorsdöntő csatákra ami a play out során vár a fiúkra, és ahol ki kell harcolni a bennmaradást!
Edzői nyilatkozatok:
Puszta Dávid : Gratulálok a csapatomnak, mert ugyanolyan felfogásban játszottak, mint legutóbb a MAFC ellen, és ez meghozta gyümölcsét! Minden tekintetben felvettük a versenyt ellenfelünkkel, mert mindenki beletette a kellő intenzitást a védekezésbe és támadásba is egyaránt. Jól olvastuk a játékot, és sikerült jó százalékban végrehajtani a megbeszélteket, mind a labdás játékban, mind az üres mozgásokban, az egy-egyezéseknél, a kizárásoknál, gyakorlatilag minden helyzetben. Tulajdonképpen mondhatom azt, hogy jó védekezéssel és több könnyű kosárral sikerült megnyerni ezt a mai meccset. Gratulálok a Kaszásoknak is, szerintem egy nagyon jó mérkőzést játszottunk! Sok sikert kívánok nekik is, mi pedig megyünk tovább, készülünk a nagyon fontos összecsapásokra! Szurkolóinknak köszönjük ezt a remek hangulatot, ezt a biztatást, megint csak jó visszajelzést kaptunk, hogy miért is éri meg nagy erőfeszítéseket tenni, hogy bennmaradjunk!
Takács Máté : Először is szeretnék gratulálni Puszta Dávid barátomnak és a Nagykőrösnek, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Mi, ma sajnos otthon hagytuk a lelkesedésünket és az agresszivitásunkat. Egy valamit azonban még meg kell említenem. Fordulók óta nézem a kollégáim nyilatkozatait, elképedve olvasom soraikat, és ezúttal én is szeretnék megjegyzést tenni ezzel kapcsolatosan. Dupla annyi volt a büntető dobás a hazaiak részéről, és tízzel több faultunk volt, gyakorlatilag karácsonyi díszkivilágításban csillogott az eredményjelző tábla. Egyszerű fújások maradtak el, nem ugyanolyan ítéletek születtek, talán a hazai csapatnak is kedveztek. Most eléggé fel vagyok háborodva, így ezeket szeretném majd visszanézni. Magunkkal foglalkozva, sokat kell fejlődnünk, ugyanis a Nagykőrössel fogunk találkozni a bajnokság következő szakaszában is. Mindenképpen rendezni kell a sorokat! Remélem akkor már kiegészülve, új impulzusokkal tudjuk megkezdeni azt a szakaszt. Még egyszer gratulálok a hazai csapatnak, mi pedig előre nézünk!