2023-03-05 17:30:00 / NBI/B Piros csoport, Alapszakasz 22. forduló

Küzdeni tudunk, ám ez ismét kevésnek bizonyult a győzelemhez...

Nagykőrösi Sólymok KE – DEAC U23 68 -76 (12-29, 25-15, 12-10, 19-22)

Sólymok: Kovács Soma 18/9, Lakosa Ákos 15/6, Fehér Péter 6, Timkó Norbert 2, Filep Áron 2; Csere: Kocsis Attila 13/3, Váits Olivér 10, Molnár Bence 1, Horváth Márton 1, Kovács Barnabás, Vámos László, Kónya Levente; Vezetőedző: Puszta Dávid

DEAC: Kovács Á. 21/3, Neuwirth 19/12, Kenéz 13, Gáspár 7, Balázsi 6; Csere: Pollák 4, Fábián 4, Várszegi 2, Hegedüs, Hőgye, Czermann, Hibján. Vezetőedző: Berényi Sándor

Februárban nem sikerült növelni a győzelmeink számát, bizakodtunk, hogy a március meghozza a fordulatot, ám egyelőre ez még várat magára...

Március 5-én, a tabella 5. helyén álló DEAC U23-as alakulatát fogadtuk a Kossuthban, soraikban több olyan fiatal játékossal, akik a debreceniek élvonalbeli csapatában is rendre szerepet kapnak. A DEAC 12 győzelmet zsebelt be, és 8-szor hagyta el vesztesen a pályát, és elsősorban hazai mérlegük pazar, 9 sikert könyvelhetnek el az Oláh Gábor utcai sportcsarnokukban, ahol novemberiben - erősen foghíjas kerettel - 79-62-re alulmaradtunk, de elhasalt itt a 3. helyen álló MAFC, és a listavezető NKA Pécs is.

Sajnos, sérülést szenvedett kapitányunkra, Molnár Miklósra - hosszú ideig - nem számíthatunk, ám legújabb igazolásunk Horváth Marci már pályára léphetett. A múlt héten csatlakozott hozzánk Horváth Márton, aki játéktudása mellett győztes mentalitásával is nagy segítségére lehet együttesünknek a bennmaradásért vívott küzdelemben. Az 1989-es születésű, 205 cm magas, NB1/A csoportos múlttal is rendelkező játékost sem kellett különösebben bemutatni az öltözőben, és szurkolóink is többször meggyőződhettek magas játékintelligenciájáról is, ugyanis Marci ellenfélként többször járt a Kossuthban az elmúlt években, az NBI/B-s Budafok és a Kaszások színeiben. A kosarazást Kaposváron kezdte, ahová később, felnőtt játékosként visszatérve, az „A” csoportos csapat tagjaként, közel 90 élvonalbeli fellépést tudhat maga mögött. A legfelső osztályban történt bemutatkozását azonban még fővárosi évek előzték meg, ekkor játszott az Óbudai Kaszások, valamint a MAFC NBI/B-s csapatában is. A kaposvári (2013-tól - 2016-ig tartó) időszakot követően, pályafutása újabb állomását Oroszlány jelentette, majd ezután tette át székhelyét Budafokra, ahol a 2017-2018-as idényben nagy szerepet vállalt a Piros csoportos feljutásban, és 2020-ban Hepp Kupa győzelmet is ünnepelhetett, ezt - többek között - Kovács Soma társaságában. Marci, a Budafok kezdőötösében sokszor együtt futott ki a pályára Puszta Dáviddal is, majd együtt ölthettek szerelést az Óbudai Kaszásoknál is, ahol – két jelenlegi játékosunkat - Kovács Barnabást és Vámos Lacit is csapattársukként tudhatták, és együtt voltak aktív részesei a Piros csoportba jutásnak. Marci háromszor segítette csapatát feljutáshoz, tavaly az Újpest gárdájával triplázott, ahol szintén vállvetve küzdöttek Puszta Dáviddal. Immáron „főnök-beosztott” szerepben ugyan, de egyesületünk céljaiért dolgozhatnak együtt, és reméljük eredményesen.

A kezdés előtt óriási taps fogadta csapatkapitányunkat, aki két mankóval, fekvőgipszben is elfoglalta helyét a csapat mellett. Mikszit egyébként – az első diagnózis ellenére - végül mégis műteni kellett, így felépülése még hosszabb időt vesz igénybe. Mielőbbi felépülést kívánunk!

A feldobást követően mi vezethettük az első támadást, a pontok sorát pedig Fehér Peti két büntetője nyitotta, ám a játék irányítását a vendégek vették kézbe, amihez elég jól asszisztáltunk. Lakosa Ákos triplája és Peti ziccere révén még nálunk volt az előny (7-6) de a négy triplát is szerző hajdúságiak hamar meglógtak. (7-20) Időkérésünk, és Kocsis Attila jó befejezése sem törte meg lendületüket, és a negyed végére tetemes előnyre tettek szert. A gyenge dobóteljesítményünk mellett a büntetőkkel is hadilábon álltunk, Ákos egyszer, Filep Áron kétszer talált a gyűrűbe a büntető vonalról, ám további három kísérlet célt tévesztett.

A szörnyen rosszul sikerült első negyed (12-29) után rendeztük a sorokat, és ahogy már sokszor, ismét sikerült is a ritmusváltás, ám óriási energiát emésztett fel, hogy megint csak futni kellett az eredmény után.

Jobb büntetőzéssel és zárkózással (8-0-ával) kezdtük a második etapot, elsőként Fehér Peti, majd Timkó Norbi és Váits Olivér is értékesítette mindkét büntetőjét, valamint Olivér – egy támadólepattanót visszabűvölve – mezőnykosarat is szerzett. (20-29) Betaláltak a vendégek is, ám a védekezésünk stabilabbá vált, sikerült több helyzetet is kialakítani, és ezeket jó százalékban ki is használni. Olivér egy 2+1-es betöréssel folytatta a pontszerzést, megvillant Kocsis Attila, Molnár Bence egy büntetőt értékesített, Ákos tette fel hibátlanul, (28-35) zengett a csarnok, óriási támogatás jött a nézőtérről. Kovács Soma szorgoskodott össze öt pontot, Horváth Marci büntetőből szerezte meg első pontját Sólymok színekben, ám érkezett válasz is folyamatosan, így 6-7 pontnál közelebb jönni nem sikerült. Illetve Soma óriási ovációt kiváltó triplájával volt öt is közte (37-42), de a szünetre 7 egységnyi különbséggel vonultak le a csapatok. Az viszont mindenképpen nagyon biztatónak tűnt, hogy felálltunk a padlóról és 10 ponttal megnyertük a második tíz percet. (37-44)

A harmadik – meglehetősen pontszegény - játékrészben tovább élesedett a küzdelem, és a fiúk elképesztő munkával teljesen eltüntették a 17 pontos hátrányt. Két perc gólcsendet követően DEAC pontokkal indult a második félidő, de Soma és Ákos is bevágtak egy-egy triplát, Norbi blokkal állított meg egy vendégakciót, majd a Soma-percek folyományaként az egyenlítés is sikerült. Soma előbb két büntetőt tett a helyére, majd elsüllyesztett egy trojkát és a 27. percben egált mutatott az eredményjelző. (48-48) A fordítás azonban nem jött össze, mert nagyon rossz pillanatokban adtuk el a labdát, háromszor egymás után, és egy gyenge távoli kísérlet is jelezte az érthetetlen kapkodást. A vendégek pedig köszönték a lehetőséget... (48-54) Olivér egy büntetőt tett még hozzá a negyedhez, így 49-54-es állásnál érkezett a dudaszó.

A cseppet sem reménytelen helyzetünk a záró felvonás első perceiben tovább javult, Ákos küzdötte be magát két pontot érően, Attila pedig bravúr-triplával, távolról kínálta meg a gyűrűt, hátrányunkat újra 3 pontra csökkentve. (54-57) Olivér harcossága is két pontot hozott, de mivel a védekezésre nem maradt erő, elléptek a vendégek, és onnan már nem volt visszaút. (56-65) Kocsis Attila labdaszerzése és ebből szerzett kosara még az utolsó reménysugárt jelentette, de ezt egy debreceni tempó és tripla hamar kioltotta. Ákos verekedte be magát, (60-70) ám két perccel a vége előtt újabb büntetőket hibáztunk el, és a kinti dobásaink sem értek célba, ellenben a DEAC próbálkozásokkal, így a meccs végérvényesen el is dőlt. (60-74) Becsületből harcoltunk tovább, Attila két remek megoldással, Soma és Ákos egy-egy jó befejezéssel faragott még a különbségből, de a meccs végén a vendégek örülhettek. (68-76)

Sajnos megint beragadtunk a rajtnál, és hiába dolgoztuk le óriási küzdéssel a 17 pontos hátrányt ez mentálisan, és fizikálisan is nagyon megterhelőnek bizonyult, így fordításra nem maradt elég energia, és kulcshelyzetekben, fontos pillanatokban hiányzott a kellő koncentráció. Innen már csodára lenne szükség, hogy javítsunk pozíciónkon az alsóházi rájátszásra. Négy lehetőség maradt, négy forduló van hátra az alapszakaszból. Egy biztos, a fiúk nem ölbe tett kézzel várják a csodát, megpróbálnak tenni érte!  Elsőként március 11-én, szombaton, a dobogós MAFC otthonában...  Hajrá Sólymok!

Köszönjük a szurkolóinknak az ismét végig kitartó buzdítást!

Edzői nyilatkozatok:

Puszta Dávid: Nagyon csalódott vagyok! Megint ugyanazt a forgatókönyvet játszottuk el, amit szoktunk. A mérkőzést úgy kezdtük, ahogy nem lehet a Piros csoportban. Az első negyedet elbuktuk, majd a mérkőzés további részét megnyertük, már hiába... Akadtak pozitív dolgok, úgy gondolom Marcit jól tudtuk beépíteni, de azt nem bírtuk el, hogy valaki mindig belehibázzon, amikor folyamatos játékot tudnánk összerakni, egyszer-egyszer ugyan, de akkor, amikor már éppen ki tudnánk jönni a gödörből. Ráadásul alapvető hibákról van szó. Megyünk tovább... A Debrecennek gratulálok, további sok sikert kívánok, szurkolóinknak pedig köszönjük a kitartó biztatást!

Berényi Sándor: Gratulálok a Nagykőrösnek, élmény egy ilyen közegben játszani, jó tapasztalat volt a srácoknak! És természetesen gratulálok a játékosaimnak, nagyon nagyot küzdöttek! Voltak periódusok, amikor bután játszottunk, de amikor meg tudtuk csinálni azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk, védekezésben stabilak, támadásban türelmesek voltunk, akkor úgy érzem, hogy kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Megint egy hosszú hétvégén vannak túl a fiúk, jár a kalapemelés nekik, nagy munka van ebben a szezonban. Fontos győzelem volt a mai, nagyon örülünk neki, megyünk tovább!




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület