2022-11-19 12:45:00 / Országos Kenguru Kupa, Alapszakasz

Bemutatkoztak U11-es lánykáink is az Országos Kenguru bajnokságban.

 Örömmel adjuk hírül, hogy a 2022-2023-as idényben, a tavalyinál is több kosárlabdázni vágyó gyermek ölti magára a Sólymok mezt a különböző utánpótlás korosztályokban. Ezáltal nyílt lehetőség arra, hogy az U11-es korcsoportban már két csapattal képviseljük az egyesületet az Országos Kenguru bajnokságban, külön A és B csapatot indítva. Ebben a korosztályban vegyes csapatok is indíthatók, ez az A jelű csapatunk esetében nálunk is így történik, az új, vagyis a B jelű csapatot viszont csak lányok alkotják. Számukra szombaton délután jött el a bemutatkozás ideje, igaz elsőre még – adminisztratív okok miatt - csak versenyen kívül, „barátságos meccsek” formájában. Kecskeméten, a Mercedes-Benz Sport Akadémián léptek pályára két mérkőzésen. A KKA Jégtörő Matyi elleni debütálás először a megilletődöttségről szólt, ám ahogy belemelegedtek a lányok, már egyre többet felvillantottak az edzésen tanultakból. A második meccsen pedig már megszületett az első győzelem is a KKC Méntelek csapata ellen. A meccsek a „zöld asztalnál” még 20-0-val kerülnek lekönyvelésre, ám ennek ellenére is sok sikert kívánunk újonc csapatunknak, és legközelebb már „hivatalosan jegyzett” győzelmet is!

A csapat névsora: Erős Petra, Juhász Nóra, Kis Luca, Pesti Léna, Schleisz-Bognár Nóra, Steiner Emma, Steiner Lilla, Susán Angéla, Szabó Dóra, Vàmhidy Bíbor, Zombori Luca,

Kósa Márta edző: Nagy öröm számunkra, hogy U11-es korosztályban már két csapatot is indíthattunk a bajnokságban. Ez egy nagyon jó visszajelzés, hogy a kosárlabda és egyesületünk egyre vonzóbbá válik ebben a kisvárosban. A lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk kihozni a legtöbbet magunkból és a gyerekekből. Ezt láthattuk az U11-es lánycsapatunktól a hétvégén. A kezdeti megilletődés után, "foggal, körömmel" küzdöttek egymásért. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el a hozzáállásuk! Sok edzés és munka szükséges még a továbblépéshez, de bízom bennük! Nagyon remélem, hogy minél több örömet találnak ebben a játékban! A szülők segítségét és támogatását is nagyon köszönöm! Hajrá Sólymok!




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület