A tavalyi évhez hasonlóan, a 2022-2023-as idényben is a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságban „vendégeskedik” legfiatalabb utánpótlás korosztályunk. A Sólyomfiókák idén, a „Mini U10” korosztályban mérettetik meg magukat. Nagyon készültek a gyerekek a bemutatkozásra, ami azonban kissé lámpalázasra, ezáltal nem az óhajtott módon sikeredett, kedd délután, Szolnokon. Az idénybeli első tapasztalatgyűjtés azonban megtörtént, és hamarosan jön az újabb lehetőség meccs szituációkban is megvalósítani az edzésen tanultakat.
Szolnoki Kiskobrák - Nagykőrösi Sólyomfiókák KE 64-12 (16-0, 23-7, 8-5, 17-0)
Sólymok: Erős Petra 4, Andó Benedek 3, Vámhidy Bíbor 1, Dudás Balázs 1, Danóczi Hanna 1, Juhász Nóra 1, Szabó Dóra 1, Zombori Luca, Szokonya Marcell, Bajtai Gergely, Kovács Attila, Petrák Dávid
Kósa Márta edző: Az U10- es csapatunk is letudta az első mérkőzését. Hétköznap, egy suli nap után utaztunk Szolnokra. Az első félidő nem éppen úgy sikerült, ahogy azt elképzeltem és, amit edzéseken láttam. Néhány új ráncot biztos össze is gyűjtöttem... Hiányzott a harcosság, a küzdelem, a „Sólymok-szív”. A második félidő viszont biztató volt, mintha másik csapat lépett volna a pályára. Túl tettük magunkat a pánikon és magabiztosabban játszottunk, ezért hatalmas dicséret illeti a csapatot. Fiatalok még nagyon, sok értéket meg kell tanulnunk, amihez ez a játék hozzásegíti majd őket. Dolgozunk tovább, hajrá Sólymok!