Az utolsó negyedbeli jó játékkal kapta el csapatunk a városi riválist...
Nagykőrösi Sólymok KE – Pityke KSE 84 -67 (12-14, 24-17, 15-18, 33-18)
Sólymok: Kéri Krisztofer 22, Kovács András 16/9, Balla Levente 13, Kovács Bálint Ádám 13, Baranyi Zsolt 10/3, Rácz Zénó 8, Bányai Barnabás 2, Szurnyák Zsombor, Jankó József, Hőgye Attila
A múlt heti Békés elleni hazai meccs nagyon emlékezetesre sikeredett csapatunk számára, és az elképesztő végjátékban kivívott győzelem nagy pluszt is jelenthetett a folytatásra is. De egy olyan meccs következett, ahol különösebb motiváció amúgy sem szükséges, hiszen a városi derbi presztízs a javából...
Decemberben az „odavágón” öt emberrel, csere nélkül is sikerült két vállra fektetni a Pitykét, a cél nem is lehetett más ezúttal sem. És már a padon sem egyedül ücsörgött Fehér Ádám edző, de az továbbra is nagy veszteség, hogy a bokasérüléséből épülő Hőgye Attila játékára még továbbra sem számíthattunk.
A feldobást követően azonban nem jött le, hogy melyik együttes a meccs esélyese, és a mindenáron győzni akarás is inkább ellenfelünk játékán érződött. Sokkal nagyobb harci kedvvel szállt meccsbe a Pityke és vezetett is, fiaink pedig cammogtak az eredmény után... Az első percek értékelhetetlen játéka után 2-8-ról egy perc alatt kiegyenlítettünk, ám ez csak fellángolásnak bizonyult, újabb három perc anti-kosárlabda következett. Kovács András elsüllyesztett egy triplát, a negyed végén, de Fehér Ádámnak akadt bőven mondanivalója az első kis szünetben... (12-14)
Nem értek célba azonban az edzői utasítások, a fiúk egy-két kivétellel továbbra is csak keresték a helyüket a pályán, az ellenfél pedig egyre jobban belelkesedett, így 16-25-nél időt kértünk. Fehér Ádám emelt hangú eligazítása - úgy tűnt - végre ébresztőként hatott, és Kéri Krisztofer két szép villanása után Kovács András két triplát suhintott. Védekezésünk úgy-ahogy működött addig is, ám a második negyed végére támadásban is kezdtünk magunkra találni. Kovács Bálint és Baranyi Zsolt is jól bontotta meg a Pityke védelmét, és elsősorban Krisztofer jó teljesítménye révén sikerült előnnyel zárni az első félidőt. (35-31)
A harmadik etap biztatóan indult, de megint történt valami megmagyarázhatatlan, és a játék szétesett, percekig csak nyomoztuk a labdát, a 8 pontos fórunkat el is tüntette a nagyot küzdő ám szintén sokat hibázó ellenfelünk. (45-45) Ismét Krisztofer mozdította meg a sárban ragadt szekeret, majd a legjobbkor talált gyűrűbe a padról beszálló Bányai Barnabás, így minimális előnnyel és egy teljesen ledöbbent edzővel a padon érkeztünk el az utolsó tíz perchez. (51-49)
Az utolsó felvonás sem gála előadásként vette kezdetét, de még kellő időben ébredt fel Csipkerózsika álmából együttesünk és Krisztofer vezérletével a végére minden a helyére került. Összeállt a védekezés és a mezőnyből is, valamint a büntetővonalról is célba értek a dobások, így 10 ponttal elléptünk. (61-51) Nem adta olcsón a bőrét a Pityke, de mielőtt újra felzárkózhattak volna Zsolti vert be egy távolit, Krisztofer és Kovács András pedig labdaszerzések után zártak pontosan egy-egy gyors támadást, így visszaállt a közte 10... (68-58) Ekkor már az történt a pályán amit mi akartunk, és a játék is olyan volt, amilyet az első perctől szerettünk volna látni... Balla Levente szállította a pontokat, de többen is hozzátettek egy-egy nagyszerű megoldást, szép befejezést, így a végére már rendeződtek az erőviszonyok, ám az összteljesítmény ma bőven hagyott kívánnivalót maga után...
Fehér Ádám edző: Gratulálok a győzelemhez a csapatomnak, ám sajnos megint a 36. percben sikerült megérkeznünk a meccsre... Nem tudom az okát, de szeretném elkerülni, hogy ebből, előbb-utóbb egy pofonba szaladjunk bele... Gratulálok a Pitykének és „Patának” (Patay Zsolt edző – a szerk.) a küzdéshez és az akaráshoz, megizzasztottak minket!