2022-02-13 09:00:00 / Országos Gyermek Kupa, Alapszakasz

Kettőből kettő, a pályán...

Az Országos Gyermek Kupa sorozat február 13-i játéknapján a Toldi iskolába szólította a sorsolás U12-es csapatunkat, ahol azonban már csak foghíjas létszámmal ölthettek mezt ifjú kosarasaink, ugyanis a keret egy része a hét második felére „bekaranténozódott”, a létszám gyakorlatilag megfeleződött.

A gyerekek kissé csalódottan vették tudomásul a hirtelen kialakult nagyon bosszantó helyzetet, de szerencsére ez a motivációjukon nem érződött. Az első mérkőzésen a Pityke KSE ellen léptek pályára Fehér Péter tanítványai, és a „kibillenés” csak az első percekben befolyásolta a játékot. Gyorsan és ügyesen végigvitt támadásokkal magabiztosan nyerték meg a találkozót a mieink.

A második mérkőzésen már többször akadozott a játékunk, sokkal több volt a pontatlanság. A hullámzó, és időnként szorossá váló meccsen az utolsó negyedben kerekedett felül igazán együttesünk, és végül ezt is meggyőző különbséggel nyertük meg. A pályán...

Mivel a minimálisan előírt 10 játékos nem állt rendelkezésre, a győzelem 2-0-ával papíron mindkét esetben az ellenfélé.

Ez azonban a pályára lépők érdemeit nem kisebbíti, bravó srácok, csak így tovább!

Pityke KSE (V) - Nagykőrösi Sólymok KE  42-72 (6-13, 16-25, 12-12, 8-22)

Sólymok: Halászy Mátyás 24, Nagy Lőrinc 19, Gál Gergő 9, Kis Balázs 7, Juhász Zsombor 7, Kalocsa Miklós 6, Somodi Hunor

Nagykőrösi Sólymok KE - Miklósi Kékrókák 62-35 (9-8, 22-11, 10-12, 21-4)

Sólymok: Kalocsa Miklós 17, Halászy Mátyás 15, Nagy Lőrinc 11, Kis Balázs 8, Gál Gergő 7, Somodi Hunor 3, Juhász Zsombor 1

Fehér Péter edző: Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, azért (is) amit ma a pályán láttam tőlük, hiszen majdnem a csapat fele hiányzott. Örülök, hogy így is sikerült azért mind a két mérkőzést megnyerni!

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület