Kosáresőt zúdított ellenfelére junior csapatunk!
Nagykőrösi Sólymok KE - Gyulasport NKFT 110-51 (28-9, 18-10, 36-9, 28-23)
Sólymok: Rácz Zénó 29/21, Kovács Bálint 25/3, Baranyi Zsolt 23/6, Varga-Zalay Benedek 12, Bányai Barnabás 10/3, Godó Máté 6/6, Jankó József 5;
U18-as fiú csapatunk számára már szeptemberben elrajtolt a 2021-2022-es idény, ám az első megmérettetésen sikerélmény nélkül maradtak a fiúk, mivel az országos főtáblára kerülésért rendezett selejtezőkben nem termett babér együttesünknek. Ez azonban már tulajdonképpen a kétnapos torna előtt borítékolható volt, hiszen több probléma, elsősorban betegségek tizedelték meg a keretet, összesen heten tudtak Fehér Ádám edző rendelkezésére állni.
A folytatás így a regionális bajnokság küzdelmeiben következhetett, ám ez – minden korosztályban – a szokottnál jóval később vette kezdetét.
November 4-én, a Rákóczi iskola tornatermében ölthettek mezt először fiaink, sajnos továbbra is szűkös létszámmal. Ez azonban szerencsére nem befolyásolta a harci kedvet, és a fiúk „rárontottak” ellenfelükre. Ez, egy három triplával fűszerezett, 14-0-ás roham formájában történt meg. Godó Máté és Rácz Zénó hárompontosai (6-0) adták meg az alaphangot, majd hamarosan Baranyi Zsolti is beköszönt egy távolival. A 3. perc végén érkezett az első vendég találat, amire egy 8-0-s futással válaszoltunk. Kovács Bálintot sorozatban csak szabálytalanul tudták megállítani a palánk alatt, ám játékosunk a büntetővonalról is jól célzott, és azt is megmutatta, hogy a tripla műfaja sem idegen számára, messziről suhintott egyet. Újoncunk, Varga-Zalay Benedek két szép befejezéssel mutatkozott be, és járult hozzá ő is, hogy magabiztos előnnyel zártuk az első negyedet. (28-9)
A második játékrészben kevésbé eredményesen folytattuk támadásban, de a védekezés továbbra is rendben volt, így a különbséget sikerült tovább növelni. Zsolti közelije jelentette az első kosarunkat, miközben öt büntetőt hibáztunk el. Zénó triplája és Bálint betörései révén 20 ponton tartottuk a fórunkat, a negyed végén pedig Benedek és Bányai Barnabás ügyes megoldásai által születtek pontjain, és alakult ki a 46-19-es félidei eredmény.
A fordulást követően teljesen leszakítottuk ellenfelünket. Zsolti triplájával indítottuk a harmadik etapot, majd Zénó süllyesztett el két perc alatt három trojkát, és közeli befejezésekkel is gyorsan szaporodtak pontjaink. Ebben a tízpercben is 10 pont alatt tartottuk a vendégeket, ami a védekezést dicséri, a kosárzuhatagot pedig egy 17-0-ás futással folytattuk, közte egy újabb Zénó triplával. Zsolti dudaszóra tett helyére egy gyors indítást, ezzel 82-28-ra alakította a 3. negyed végi eredményt.
A záró szakaszban látszott a játékunkon, hogy már eldőlt a meccs. A fiúk tovább színezték a támadásokat, néha túl is, így az első három játékrészhez képest jóval több zárult kosár nélkül. Szaporodott az elkapkodott lehetőségek, és a figyelmetlenségek száma, és az ellenfél becsültére váljon, hogy ők pedig nagyon felszívták magukat és hajszolták az eredményt az utolsó percig. Ez egy rohanós szakaszt és dobópárbajt eredményezett, de ebben is a mieink kerekedtek felül, de ez a negyed hozott szoros eredményt. Jankó Józsi is feliratkozott a pontszerzők közé, és újabb három triplát is hozzátettek a fiúk az addigi tízhez. Zénó hetedik jó kísérlete landolt a gyűrűben, Barnabás is megvillantotta ebbéli képességeit, és Máté hármasával született meg a 100. pontunk. A kosáreső Bálint találatával zárult. (110-51)
A bemutatkozás kiválóra sikeredett, ebből kell önbizalmat meríteni a sokkal nehezebb feladatokhoz.
Fehér Ádám edző: Továbbra is kevesen vagyunk, de akire számíthattam több lehetőséghez jutott, és kivette a részét a fölényes győzelemből. Elégedett vagyok a látottakkal, de egy nehezebb meccsen ennél majd jobban kell koncentrálni.