A csoportgyőztes elleni vereséggel ért véget juniorjaink idénye
Nagykőrösi Sólymok KE – MAFC 49-74 (19-23, 7-24, 17-16, 6-11)
Sólymok: Szécsény Erhard 15/3, Fruktusz Kevin 9/9, Rácz Zénó 6, Irimia Krisztián 5/3, Filep Áron 5, Kozma Gergő 4, Kocsis Attila 3/3, Erdei Bence 2, Kis Bence, Simon Róbert; Edző: Mérész Tamás
Csütörtök este zárult U18-as csapatunk rájátszásbeli szereplése a kiemelt bajnokságban.
Juniorjaink, továbbra sem teljes létszámmal, az egyetlen vereséggel az élen álló, és a csoportgyőzelemért hajtó MAFC ellen léptek pályára Kiskunfélegyházán. Esélyeinket tovább rontotta, hogy a sérült Kasza Hunor mellett, egy másik kulcsemberünk – Kocsis Attila - is befáslizott bokával ült le a padra, és csak percekre lépett pályára.
A meccs vendégkosárral indult, majd Szécsény Erhard triplával válaszolt, és nevéhez fűződött az első 7 pontunk, de végig a jelentős magassági fölényben lévő MAFC vezetett néhány ponttal. Rácz Zénó büntetőket értékesített, majd Kozma Gergő fejezett be jól egy támadást, tartottuk a lépést a fővárosiakkal. Filep Áron is feliratkozott a pontszerzők közé, majd Erhard tette fel közelről, zárásként pedig Irimia Krisztián süllyesztett el egy triplát.
A második etapot 4 pontos hátrányból kezdtük, de nagyon gyorsan elúszni látszott a hajó... Nem sikerült megtalálni a vendégek védekezésének ellenszerét, távolról sem ment a célzás, és a magas emberekkel nagyon meggyűlt a bajunk a palánkok alatt. Ez az eredményen is tükröződött. Erhard és Áron talált be tőlünk, amíg a vendégek rendre kosárral fejezték be támadásaikat. A negyed végén Kocsis Attila triplája zúgott be, de ekkor már 20 pontos volt a különbség. A térfélcsere 26-47-nél következett.
A harmadik játékrész már sokkal jobbra sikeredett. A védekezésünk bekeményedett, és eredményesebben zárultak a támadások is. Fruktusz Kevin két triplája közé ékelődött egy szép közeli találat Gergő részéről, Erhard pedig betörésekből volt eredményes kétszer is, a különbség állandósult. Kevin újra a hárompontos vonalon túlról bombázott a kosárba, majd Zénó küzdötte be magát a gyűrű alá és fejezte be jól az akciót a negyed végén, melyet egy ponttal sikerült megnyernünk.
Az utolsó tíz percben mindkét csapat rengeteget hibázott, nem sok értékelhető megoldás akadt. Négy perc után Erdei Bence tett vissza egy lepattanót, újabb három perc gólcsendünk után pedig Zénó tempója landolt a gyűrűben. Ellenfelünk sem brillírozott, de valamivel pontosabban céloztak. Krisztián találata jelentett a meccs és a sorozat utolsó két pontját számunkra.
A meccs tehát fővárosiak papírforma győzelmével ért véget, amivel meg is szerezték a csoport első helyét, de csapatunk nem vallott szégyent, és tulajdonképpen a 2. negyed rövidzárlata miatt nem született szorosabb eredmény. A rájátszásba jutás nagyszerű siker, rangos mezőnyben mutathatták meg magukat a fiúk, és az itt elért - Alba Fehérvár elleni - győzelem pedig a „bónusz”.
Mérész Tamás: Lejátszottuk utolsó mérkőzésünket, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztem. A második negyedben semmi nem jött össze. Fáradtan mozogtunk és egy kicsit a tűz is hiányzott. De összességében a mostani viszonyokhoz képest a kiemelt junior bajnokságban helytálltunk. Gratulálok a srácoknak, és büszke vagyok rájuk, hogy ilyen kis csapatként idáig jutottunk!