Hatan harcolták ki a győzelmet…
Nagykőrösi Sólymok KE – Szentesi KK 56-49 (20-6, 16-18, 9-6, 11-19)
Sólymok: Baranyi Zsolt 21, Kovács András 17/6, Kajári Levente 10, Szurnyák Zsombor 8, Gál Dániel, Varga Kevin; Edző: Fehér Ádám
November utolsó szombatján, végre U16-os fiú csapatunk is megkezdhette 2020-2021-es idénybeli szereplését. Fehér Ádám kadettjei a regionális bajnokság mezőnyének tagjaként a Szentes csapatát fogadták Tiszakécskén, közel sem a remélt módon.
A teremhiány miatti vidéki helyszínt, az edzéslehetőségek hiányát, mint nehezítő tényezőket talán már unalomig ismételtük, de a fiúknak „bónusz” is jutott az első meccsükre, összesen hatan húzhattak mezt szombat délután. A fiúk játékkedvét azonban szerencsére ez sem vette el, sőt, kettőzött erővel küzdöttek a többiek helyett is, melynek eredménye egy nagy tapsot érdemlő győzelem.
A helyzet a bemelegítésnél elég abszurd képet festett. Egyik oldalon 6, a másikon 12 ifjú kosaras, ráadásul a dupla létszámú társulat jelentős magassági és fizikális fölényben is várhatta a feldobást. E kép alapján nem sok kérdés merült fel az esélyeket illetően...
A játék képe azonban rácáfolt az előzetesen várhatóra, a kezdést követően az alacsony szerkezetű ám villámléptű Sólymok fiúk meglepték a centiméterekben föléjük növő ellenfelüket.
Baranyi Zsolti 9 pontjával vezettünk, amikor Kovács Andris köszönt be egy gyönyörű hármassal, majd közelről is jól célzott. Az előnyünk hamar 10 pont fölé ért, a fiúk lelkesedése pedig ezáltal fokozódott, de a második negyedben az erőnléti hiányosságok már jobban kiütköztek. Zsolt és Andris mellett Kajári Levi és Szurnyák Zsombor is nagyon fontos pontokkal tolta a szekeret, ám a kiegyenlített játékrészt a Szentes nyerte egyetlen kosárral.
Félő volt, hogy a 36-24-ről induló második félidőben fölénk kerekednek a szentesiek, de a hatalmasat küzdő legényeink ezt másként gondolták…Egyetlen cserelehetőséggel is nagyszerűen bírták a maguk diktálta iramot a fiúk, és ugyan a támadás befejezések kevésbé sikerültek, de a védekezésünk hat ponton tartotta a vendégeket a harmadik tíz percben. Az utolsó felvonásban fogyott a szufla és a muníció, hat perc alatt - Andris duplája és triplája révén - öt pontot sikerült csak szereznünk, és a vendégek egyre közelebb jöttek. Mielőtt azonban nagyobb baj lett volna, az utolsó tartalékokat is bevetve mentek előre a fiúk és Zsolti vezetésével behúzták a meccset.
Nagyszerű teljesítmény, igazi férfimunka volt!
Fehér Ádám edző: Nagyon büszke vagyok a srácokra, nagy tettet vittek véghez! A vírushelyzet miatt összesen hat bevethető játékos állt rendelkezésre, akik nem csakhogy remekül helytálltak, hanem hatalmas erőket mozgósítva meg is nyerték a meccset. Nagyon szép, olyan dolgokat is viszontláttam mindenkitől, amiket eddig az edzéseken gyakoroltunk. Örülök Baranyi Zsolt fegyelmezettségének is.