Minden jó, ha jó a vége… És Kakulya Sanyi tett róla, hogy így alakuljon!
U18: Nagykőrösi Sólymok KE - SZEDEÁK/A 71-70 (27-14, 13-26, 14-14, 17-16)
Sólymok: Kocsis Attila 23/3, Mester Márk 7, Szécsény Erhard 9/9, Zagyi Attila 9, Nyerges Gergő 8, Kakulya Sándor 5/3, Filep Áron 5, Méhesi Ákos 3, Gál Gergő 2, Irimia Krisztián; Edzők: Kovács Sándor, Fehér Ádám
Február 18-án, hazai pályán sorakozhattak fel juniorjaink a feldobáshoz, a SZEDEÁK csapata ellen. A papírforma mellettünk szólt, az alapszakasz első körében is mindkétszer magabiztos Sólymok siker született ebben a párosításban, 15 és 24 pontos különbséggel.
Úgy indult a meccs, hogy ezúttal sem lesz ez másként… Kezdésnek ugyan egy szegedi tripla hullott be, de erre egy 14-0-ás rohammal válaszoltak fiaink. Kocsis Attila közelije után berámolt egy triplát is, majd a társak sem tétlenkedtek. A gyors akciók pontos befejezésekkel párosultak, és a játékrész közepén, amikor Szécsény Erhard két triplát hintett egy perc alatt, úgy tűnt, ebből kiütés is lehet. (17-5) De csak úgy tűnt… A negyed végén Kocsis mellett a másik Attila, Zagyi szaporította pontjainkat, ügyes labdaszerzéseket követően, viszont a védekezésünk már itt-ott megingott.
A második tíz perc teljesen ellentétesen alakult! A játékunk nem is hasonlított az első negyedben látottakra, és ráadásul óriási hibaszázalékkal céloztunk. A vendégek pedig ráéreztek, hogy van keresni valójuk. Erhard vágott be egy triplát az etap elején, majd a következő találatunk Gál Gergőé volt, csakhogy a kettő között 10 pontot szerzett a Szeged. Lagymatag védekezés, kihagyott ziccerek tömkelege részünkről, míg a vendégek vérszemet kaptak, és fordítottak is. Kocsis Attila büntetőivel azért még éppen egálra hoztuk a végét. (40-40)
A szünet után percekig kosárlabda-paródia zajlott… Hiba-hiba hátán, 4 percig 0 százalékos a helyzetkihasználásunk, a vendégek előnye pedig nő, annak dacára, hogy ők sem parádéznak. (40-47) Kocsis Attila szerez labdákat, de el is szórjuk azokat. A játékrész közepén aztán – mintegy varázsütésre – el kezdünk játszani. Nyerges Gergő vezérli a védekezést, blokkok sorát osztja ki, de a támadásokban is jeleskedik. Négy perc alatt, a -7-ről +5-re alakítjuk az eredményt! (54-49) Ám jön egy újabb fordulat, az utolsó perc a vendégeké, megint belealudtunk a meccsbe, és döntetlennel ér véget a játékrész.(54-54)
Az utolsó negyed elején ismét csak szemlélői vagyunk az eseményeknek. Nagyon enervált a csapat teljesítménye, így – a játék képe alapján nem meglepő - 10 pont előnyre tesz szert a Szeged. (56-66) Szerencsére azonban tartogatott még fordulatot a meccs… Újra Gergő fújt riadót, nagyszerű megmozdulásokkal, mindkét palánk alatt. Filep Áron, Kocsis Attila és Mester Márk pontokkal is, de a többiek is remek munkával járultak hozzá, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Másfél perccel a vége előtt, egyetlen kosár volt a különbség (66-68), és a nagyon izgalmas végjátékban Kakulya Sanyi lépett elő főszereplővé. Előbb higgadtan értékesített két büntetőt, majd 7 másodperccel a vége előtt elsüllyesztette a győzelmet jelentő triplát!
Az utolsó momentum tehát a miénk volt, és bár a játék nem volt meggyőző, de a győzelmet nem kell megmagyarázni… Némi szerencsével, de behúztuk a hektikus meccset, így elmondható, hogy „Minden jó, ha jó a vége!”