2020-01-11 19:30:00 / NBI/B U20 Piros-csoport 16. forduló

A junior régiós döntő árnyékában…

U20: Nagykőrösi Sólymok KE - TF BP 68-126 (17-27, 18-31, 19-43, 14-25)

Sólymok: Szrapkó Ádám 20/3, Kasza Hunor 13/3, Kocsis Attila 11, Mester Márk 8/3, Huszka Dániel 5/3, Méhesi Ákos 5, Szécsény Erhard 3/3, Petrás Vajk 3, Filep Áron, Bartus Levente, Zagyi Attila, Gál Gergő Edzők: Kovács Sándor, Fehér Ádám

Hazai pályán is bravúrra lett volna szüksége fiataljainknak, hogy a négy közé hajtó fővárosiakat két vállra fektesse. Azzal pedig, hogy a csapat a legponterősebb játékosa, Lakatos Péter nélkül sorakozott fel a kezdéshez, még távolabb kerültünk a győzelem lehetőségétől. A maródiak listájára iratkozott fel – az egyre meggyőzőbb és magabiztosabb teljesítményt nyújtó - Kakulya Sándor is. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kellett figyelni edzőinknek, hogy a másnapi – rendkívül fontos - junior régiós döntőre frissek maradjanak a kulcsjátékosok… Mester Márk így például összesen 8 percet töltött pályán, de Filep Áron, Kasza Hunor és Kocsis Attila is kevesebbet, mint egy félidőnyi lehetőséget kaptak. Így pedig már a szoros eredményhez is jókora csodára lett volna szükség…

Ez nem következett be, a vendégek érvényesítették a papírformát, bár a különbség erősen túlzó, nem volt ezért ekkora különbség a két csapat között, de a TF kosarasai extra dobóteljesítményt produkáltak. A 65%-os dobószázalék mellett, 19-szer találtak be a hárompontos vonalon túlról.

Az első negyedben még sikerült valamelyest tartani a lépést, de az első öt percben behullott öt vendég tripla a fővárosiak önbizalmát fokozta, a mieinket pedig annál inkább elbizonytalanította. A palánk alatti próbálkozásainkat sorra megakadályozták a magas védők, távoli kísérleteink pedig célt tévesztettek.  Szrapkó Ádám és Mester Márk szerezte pontjaink nagy részét.

A második negyed elején kicsit jobban összeállt a játékunk, és a most bemutatkozó Huszka Dániel hárompontossal kezdte meg pontgyűjtését, majd Kasza Hunor háromszor egymás után talált a gyűrűbe. A negyed második felében azonban ismét jöttek a TF triplák, míg a hazai kísérletek sorra kimaradtak, így 35-58-al ért véget az első félidő.

A szünet után pedig állva hagytak bennünket a fővárosiak. Már ami az eredményt illeti… Mert a rohanós tempóval nem volt bajunk, csak a támadás befejezések hatékonyságában volt óriási a különbség. A tíz perc alatt kapott 43 pont önmagáért beszél… Hajtottak a fiúk, és Szrapi révén gyűjtöttük a pontokat is, de az ellenfél képtelen volt hibázni. Szinte mindenhonnan betaláltak, ezzel pedig nem tudtuk felvenni a versenyt, 54-101-re állt a meccs a harmadik etap végén.

Az utolsó játékrészben is nagy iramban folytatódott a meccs, de a ponttermelés vendég részről visszaesett, a srácok pedig már teljesen az előttük álló régiós döntőn jártak gondolatban…  

Statisztika itt érhető el: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2au20/hun2au20_471

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület