A szombati „simát” szerdán egy „még simább” követte…
Nagykőrösi Sólymok KE - Salgótarjáni KI 132-45 (33-16, 27-10, 33-7, 39-12)
Sólymok: Fruktusz Kevin 27, Kozma Gergő 22, Gál Gergő 17/9, Szécsény Erhard 16/3, Irimia Krisztián 12/12, Csókás Zoltán 10, Marticsek Milán 8, Márton Máté 8, Simon Róbert 6, Kis Bence 4, Tran Dao Tuan Kiet 2; Edző: Mérész Tamás
A salgótarjáni fiatalok eddigi eredményei arról árulkodtak, hogy nagy erőfeszítésekre nem lesz szüksége junior csapatunknak a 2019-es év utolsó hazai mérkőzésén. A papírforma be is igazolódott, nem volt egy súlycsoportban a két együttes…
A feldobás után, Márton Máté kosarára gyorsan válaszoltak a vendégek, de nagyjából eddig lehetett kérdéses a meccs kimenetele. Ugyan, még a 4. percben is csak öt ponttal szereztek többet a mieink (11-6), de ezt követően – többek között Irimia Krisztián három triplájával - eleredt a kosáreső, ami találkozó végéig hullott.
Az ellenfél nem tanúsított nagy ellenállást, így nagyon komoly erőpróba elé nem állították juniorjainkat. Az első félidő végét jelző dudaszó, 60-26-as állásnál érkezett, majd a 100-as határt az utolsó negyed harmadik percében, Krisztián újabb triplájával léptük át.
A dobóedzés jellegű mérkőzésen, a csapat minden pályára lépő játékosa szerzett kosarat, szinte csak rajtunk múlt, hogy mikor találunk a gyűrűbe. A meccs legeredményesebbjeként Fruktusz Kevin zárt, ő szerezte a meccs utolsó kosarát is, mely csapatunk számára az idei esztendő utolsó hazai találat jelenti. Az eddigi mérleg, 6 győzelem, 1 vereség, és ezt még idén egy idegenbeli meccsen lehet tovább javítani.
Mérész Tamás: Nyertünk. Ezen a mérkőzésen mindenkinek egyformán tudtam játék lehetőséget adni.