U16: Ismét Pityke sikerrel zárult a városi derbi
Pityke KSE - Nagykőrösi Sólymok KE 69-45 (15-9, 14-13, 22-14, 18-9)
Sólymok: Baranyi Zsolt 20/6, Hőgye Attila 10, Takács Máté 9/3, Godó Máté 3, Jankó József 3, Jeszenszky Márton, Csécsy Bence, Gévai Levente, Bányai Barnabás, Kovács András; Edző: Mérész Tamás
Alig több, mint egy hónapja a Rákóczi iskolában, regionális bajnoki mérkőzésen, alulmaradt kadett csapatunk a Pitykés legények ellen, és a november 18-i visszavágót is a városi rivális fiataljai várhatták nagyobb esélyekkel. A mieink a múlt héten idegenben megszerezték az idei első győzelmüket, de a hétfői, Toldiban rendezett „idegenbeli” találkozón nem sikerült hozzátenni a következőt…
Ezúttal is nagy bizonyítási vággyal lépett pályára mindkét csapat, és de amíg a mieinknél ez inkább görcsös akarást eredményezett, addig a hazaiaknál több jó egyéni teljesítményt hozott. A Rákócziban extra teljesítményt nyújtó Pitykés, Rácz Zénó kezdte a pontgyártást, de Baranyi Zsoltink is gyorsan megmutatta, hogy érzi a Toldis gyűrűt is, két triplát is bevágott az első negyedben. A rögtönzött dobópárbajt kettejük között azonban Zénó nyerte, ezzel a Pityke állt előbb hat ponttal a játékrész végén.
A második tíz percet mi kezdtük jobban, Hőgye Attila talált be, majd Takács Máté süllyesztett el egy hármast. Tartottuk a lépést vendéglátóinkkal, jól működött a védekezésünk, nem engedtük nagyon kibontakozni a rutinosabb hazaiak támadójátékát, és eredményesen fejeztünk be több akciót. Kevesebb eladott labdával még szorosabbá tehettük volna az állást.
A fordulást követően fokozatosan változott a játék képe. Annak ellenére, hogy a harmadik etapban szereztük a legtöbb pontot, nőtt a két csapat közötti különbség. Egyre nehezebben sikerült megtörni a Pitykések lendületét, és támadásainkat is a kapkodás és a pontatlanság jellemezte. Nagyon fiatal állományú csapatunk egyre jobban elfáradt, a lepattanó csatákat rendre a hazaiak nyerték, és sok eladott labdával is megajándékoztuk őket.
A negyedik szakaszban, az addig is kiválóan játszó Lukácsi Gabit nem tudtuk megállítani, szinte mindenhonnan betalált, de a biztos előny tudatában a hazaiak közül többen is nagy önbizalommal vállalkoztak és céloztak jól, így tovább nyílt az olló. A mieink sem adták fel, de csak futottunk az eredmény után, és egy-egy szép megoldáson, ügyes támadás befejezésen kívül már nem sokat tudtunk hozzátenni a meccshez.
Az összeszokottabb, több jó egyéni teljesítményt felvonultató Pitykések a Toldiban is jobbnak bizonyultak U16-os csapatunknál. Fel a fejjel srácok, gyerünk tovább, hajrá Sólymok!
Mérész Tamás edző: Az első félidőben működött a védekezésünk és a támadó játékunk, de sok volt az eladott labdánk. A második félidőre elfáradtunk, lemaradtunk védekezésben, támadásban szétestünk, a dobószázalékunk is visszaesett.