Bár a meccs sokáig kézben volt, az utolsó öt percben az akadémisták kerekedtek felül, a Zöld csoportos rajton
Nagykőrösi Sólymok KE – DMTK-Zsíros Akadémia Kőbánya 76-83 (26-23, 24-18, 15-15, 11-27)
Sólymok: Kocsis Attila 20/3, Szécsény Erhard 19/15, Mári György 12, Hőgye Attila 7, Kovács András 6/6, Sárai-Szabó Zsolt 5, Szurnyák Zsombor 4, Rácz Zénó 3/3, Farkas Dominik, Pápai Kevin, Kajári Levente, Nagy Benjámin;
Az első fordulóban „szabadnapos” U20-as csapatunk hazai pályán kezdte a 2023-2024-es bajnokságot. A játékos keretben is történt néhány változás, és az edzői poszton is. Molnár Miklós a továbbiakban az „alulról építkezésben” tölt be nagyon fontos szerepet, U9-től U12-ig fogja össze a munkát, ezért átadta az U20 kispadját, melyet Fehér Péter foglalt el.
Petinek már az első meccsen főhetett a feje, hiszen két alapemberét nélkülöznie kellett, Filep Áron egyetemi elfoglaltsága miatt, Irimia Krisztián pedig betegség miatt hiányzott.
Ennek ellenére is a mieink kezdtek jobban, ez a 6. percben már 11 pontos vezetésben mutatkozott meg, (16-5) támadásban és védekezésben is mi kaptuk el jobban a fonalat, a feldobást követően. Az első negyed vége felé már kiegyenlítettebbé vált a játék képe, és fel is zárkóztak a vendégek, de Zénó, dudaszó előtti triplájával nálunk volt az előny. (26-23)
A második etapban újra meglógtunk, előbb két magas emberünk Mári Gyuri és Szurnyák Zsombor talált be, majd az addig is jó százalékkal célzó Szécsény Erhard szórta a hármasokat, egymás után négyszer vágta be kintről. Előnyünk 16 pontnyira nőtt, (44-28) ám a védekezésre kevésbé koncentráltunk, és 12-0-áás szakasszal máris újra a nyakunkon lihegett ellenfelünk. A negyed végén újra megtaláltuk a gyűrűt és a szünetre 9 pontos előnnyel mehettünk. (51-40)
Az öltözőből mi értünk ki korábban, több ügyes befejezés között két tripla is a helyére került, és hamar kétszámjegyűre nőtt a különbség. (58-43) Kissé leült a támadójátékunk, faragott is a vendégcsapat a hátrányából, és a harmadik negyed végén egy triplával visszajöttek 10 pont alá. (65-56)
Az utolsó játékrész rosszul indult számunkra, két távoli kísérlet kötött ki a gyűrűnkben. S, hogy ettől-e, nem tudni, de teljesen lefagytunk... Újabb két vendég tripla esett be, és a negyed közepén megfordították a meccset az akadémisták, és innen pedig már nem is tudtuk tartani velük a lépést.
Összegezve: A hullámzó teljesítmény, helyenként szép játékkal párosult, ám a végén elveszítettük a ritmusunkat, és az erőnléti különbség – ami evidens - is megmutatkozott. Szégyenkezésre azonban semmi ok. A bokasérülést szenvedő Rácz Zénónak mielőbbi felépülést kívánunk!
Fehér Péter: Tipikus első meccs volt, melyen kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de 35 percig sikerült nagyon jól játszanunk, és amíg a srácoknak sikerült támadni a gyűrűt, egymásnak helyzeteket kialakítani, addig jól is működött a csapategység, ám a végére sajnos kissé elfáradtunk illetve Zénó sérülése sem jött jól. Megyünk tovább, folytatjuk a munkát és bízom benne, hogy legközelebb már 40 percig tudunk jól játszani és sikerül nyerni is! Reméljük Zénó sérülése nem túl komoly, és minél hamarabb visszatérhet, innen is jobbulást kívánok neki!