2023-02-23 16:30:00 / Serdülő Fiú, Regionális bajnokság

Ha csak két perccel hamarabb gyújtjuk be a rakétákat, óriási fordítás kerekedhetett volna a csütörtök délutáni, hazai meccsből...

Nagykőrösi Sólymok KE - Kecskeméti KA/C 70 -74 (16-25, 13-11, 9-32, 32-6)

Sólymok: Schleisz-Bognár Kristóf 28, Nagy Lőrinc 19/6, Szokonya Gergő 11, Kalocsa Miklós 5/3, Benkő Patrick 3, Halászy Mátyás 2, Juhász Zsombor 2, Farkas Marcell, Botocska Gergő, Kovács Zsolt, Faith Alex

Ebben a párosításban született meg az első Sólymok győzelem ebben az idényben, ráadásul idegenben, így serdülő korosztályos fiaink különösen motiváltan várták ezt a mérkőzést, az újabb siker reményében.

A vendégek összeállítása azonban néhány helyen eltért az előző meccshez képest, és a most pályára lépő játékosok igencsak felfelé lógtak ki a sorból képességeikkel.

Ezáltal pedig hamar előnybe kerültek a vendégek,  és az első negyedben szerzett 25- ből, 23-at a két korábban nem látott játékos szerezte. Kissé lepadlózott csapatunkban a kapitány tartotta a lelket, 16 szerzett pontunkból 14, Schleisz-Bognár Kristóf neve mellett szerepelt.

A második tíz percre már jobban kiegyenlítődni látszott a különbség, mind játékban, mind eredményben, ám jött a harmadik negyed, melyben átrohantak a kecskemétiek a mieinken.  Az addig is esetleges védekezés átjáró házzá alakult, a vendégek minden különösebb erőlködés nélkül jutottak el helyzetig, és a lepattanókat is rendre összeszedték, ha első szándékból nem is találtak be.

Úgy tűnt el is dőlt a meccs, főleg, hogy a negyedik negyed is ebben a szellemben indult és 34 pontos hátrányba kerültünk. Ekkor azonban felébredt csapatunk a Csipkerózsika álmából, és megmutatta egy másik arcát is, a sokkal szebbet... Hihetetlen feltámadással, óriási energiával, hat perc futott 30-0-s (!) szakasszal, nagyon szorossá tettük a meccset, ám már késeinek bizonyult a hatalmas hajrá.

Ez a teljesítmény igazán megsüvegelendő, ám ahogy előtte 34 pontos hátrányig eljutottunk, az – finoman fogalmazva - jóval kevésbé érdemel dicséretet... És, bár mindkét szakasz igen tanulságos, de az utolsó negyedbeli játékot kellene jobban bevésni és minél többször előadni a folytatásban...

Mérész Tamás edző: Az első három negyedben nem voltunk elég agresszívak, sem védekezésben, sem támadásban. Az utolsó 10 percben már agresszív volt védekezésünk ennek köszönhetően sok labdát szereztünk, és könnyű kosarakat szereztünk. Remélem, a srácok megértik, hogy csak ilyen hozzáállással tudunk előrébb lépni. Ezt a fajta agresszív védekezést kellene 40 percen keresztül bírnunk.




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület